(Ésa. 33,6)
„Az igazi nevelés nem becsüli le a tudományos ismereteket vagy az irodalmi műveltséget, de a tájékozottságnál többre értékeli az erőt, az erőnél a jóságot, a szellemi ismeretnél a nemes jellemet... Az igazi nevelés ezt a bölcsességet közvetíti. Nem egyirányú képzést nyújt, hanem minden erőnk és képességünk helyes felhasználására tanít, és kiterjed kötelezettségeink egész körére önmagunk, a világ és Isten iránt.
A jellem fejlesztése a legfontosabb feladat, amelyet valaha is emberre bíztak, és sohasem volt égetőbb igény, nagyobb szükség erre, mint most. Egyetlen korábbi generáció sem állt szemben ilyen nehéz feladatokkal. A fiataloknak sohasem kellett olyan nagy veszélyekkel szembenézniük, mint ma...
Az igazi nevelés ellensúlyozza az önző becsvágyat, a hatalmi törekvést, az emberiség jogainak és szükségleteinek semmibevételét, ami az emberiség átkát jelenti... Mindenkinek a lehető legmagasabb fokig kell fejlesztenie a képességeit. Ha ebben hűségesek, akkor tiszteletet érdemelnek... Értékes az a szolgálat és nevelés, amelyet ezeknek az elveknek a megvalósításával végzünk. Sok nevelési módszer, amelyet ma nyújtanak, nagyon különbözik a fentiekben bemutatott eszménytől. Sokszor már a legkoraibb gyermekkortól fogva versengésre, vetélkedésre buzdítanak és az önzést táplálják, ami minden rossz gyökere...
A jellem igazi mintája és alapja – minden nemzedékben és minden országban – Isten törvénye."
(Nevelés, Nevelés és jellem c. fejezetből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése