kedd, április 07, 2020

Napi ige - Isten nagy napja

Mielőtt megszületnék a végzés – mint a polyva száll tova az a nap – míg rátok nem jön az Úr haragjának tüze, míg rátok nem jön az Úr haragjának napja! Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai, akik az Ő ítélete szerint cselekesztek, keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot, talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!"
(Sof. 2,2–3)

„Vizsgáljátok meg a szíveteket és ítéljétek meg az útjaitokat! Csakis Isten kijelölt útján menekülhetünk meg. Feltétlenül bűnbánatot kell tartanunk! Tehetetlenségünkben »Krisztusra, a kősziklára kell esnünk«. Tudnunk kell, hogy orvosra van szükségünk és hogy a bűn egyedüli gyógyszere: Krisztus vére. Ezt a gyógyszert csak bűnbánattal és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által szerezhetjük meg magunknak.

Sokak életében most kell elkezdődnie az igazi, lelki megújulásnak, noha kereszténynek, sőt Krisztus igehirdetőinek vallják magukat. Soha ne írjuk mi elő a gyógyszert a betegségünkre.
El kell vetnünk vélt igazságunkat, és könyörögnünk kell, hogy Krisztus igaz élete számíttasson be nekünk. Teljesen Krisztusra kell támaszkodnunk, mint az erő forrására. Önmagunk számára meg kell halnunk. Ismerjük el, hogy minden, amink van, az isteni könyörület kimondhatatlan gazdagságából származik. Ez legyen szívünk jelszava: »Nem nekünk Uram, nem nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget, kegyelmed és hűséged szerint!« Ilyennek kell lennie az életünknek, ha fel akarunk készülni Isten nagy napjára, hogy helytálljunk azon."

(Bizonyságtételek V. kötet, 234–235. l.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése