péntek, augusztus 26, 2016

Erdők


Évente egy Magyarország méretű erdőterület tűnik el Földünkről. Ebben az ütemben 2050-re számtalan állatfaj hal ki, ami a biológiai egyensúly felborulásához vezet.

Maradandó hegek: kitépik a föld tüdejét

A The Explorer magazin legfrissebb számában az erdők drasztikus kiirtására hívják fel a figyelmet, a szerzők sürgetnek, hogy mielőbb fékezzük meg az emberiség esztelen és pénzsóvár száguldását Földünkön. Ugyanis percenként 60 hektárnyi, azaz 120 futballpályányi, évente pedig 8-10 millió hektárnyi, azaz majd egy magyarországnyi erdőterület tűnik el bolygónkról. A szakemberek számítása szerint, ha az erdőirtás a jelenlegi mértékben folytatódik, akkor 2050-re újabb 230 millió hektárnyi erdős rész tűnhet el. A már meglévő károk hivatalosan is pótolhatatlanok, olyan sebhelyek a Földünkön, amit legkevesebb egy évszázadnyi tudatos erdőtelepítésével lehetne helyrehozni.

Jelenleg bolygónk egyharmadát, mintegy harmincnégy millió négyzetkilométert borít még erdő. Ennek csaknem fele Oroszországban, Brazíliában, Kanadában, az Egyesült Államokban és Kongóban található. Az erdőirtás egyik legfőbb oka a termőterületek növelése. Igaz, ez nem új keletű, hiszen az elmúlt két évezredben erdőterületünk közel fele pusztult el a földhasználat miatt. Napjaink legdrasztikusabb erdőirtása a trópusi esőerdőkben folyik, amelynek közel kétharmadát szegény földművesek tarolják le, akik számára ez a tevékenység maga a megélhetés. A maradék egyötödöt a fakitermelő cégek pusztítják.

A legsúlyosabb helyzet Brazíliában alakult ki, ahol évente 2,6 millió hektár erdőt ítélnek pusztulásra. Az afrikai országok közül Nigériában és Burundiban is több mint egy millió hektár fát vágnak ki évente. A polgárháborúval küzdő Kongóról nincsenek pontos adatok, de egyes feltételezések szerint ott is drasztikus erdőirtás folyik, amelynek mértéke még a brazilnál is, ijesztőbb lehet.

A világon zajló erdőirtás 15-17 százalékban járul hozzá a légköri szén-dioxid-szint növekedéséhez, ami a klímaváltozás egyik legfőbb oka. Az éghajlat melegebbé válása pedig a tudósok szerint ördögi kört indíthat el. Nem csupán a fák egészségi állapota romolhat, de az erdőtüzek veszélye is megnő, aminek következtében a talajból felszabaduló szén-dioxid tovább fokozza a globális felmelegedést. Ráadásul az erdők eltűnése, illetve területeinek csökkenése nem csak a légkör szén-dioxid-szintjének növekedését idézi elő, hanem az élővilágban fajok ezreinek, mások szerint tízezreinek elvesztését is jelenti.

A trópusi esőerdők napjainkban történő, minden képzeletet felülmúló irtása, a fajok mintegy ötven százalékát veszélyezteti. Ami tény: egy ilyen mértékű kipusztulás a Föld biológiai egyensúlyának felborulásához vezethet. Ezen kívül a trópusi esőerdőkben szinte minden szerves anyag az élő növényzetben található, ezért amikor az erdőt letarolják, a vékony talaj lehordódik, és a terület évtizedekig alkalmatlanná válik az újra erdősítésre.

Az 1910-es évekre a mai Magyarország területének alig tíz százalékán maradt erdő. A megmaradt erdőkben intenzív, német hagyományokra épülő erdőgazdálkodás volt jellemző. A két világháború között a szakemberek felismerték, hogy mennyire káros az erdők kiirtása, ezért erdősítésbe kezdtek, amelyek ma is tartanak. Így sikerült mára elérni, hogy az erdőink nagysága megkétszereződött. Az elmúlt tíz évben az erdőgazdálkodásunkban jelentős változást hozott, hogy a hagyományos gazdálkodás helyett áttértünk egy ősi eredetűre, a szálalásosra, aminek legfőbb előnye, hogy a folyamatos fakitermelés mellett is, az erdő teljesen megőrizhető. Ugyanez a folyamat figyelhető meg Európa legtöbb országában, ahol szintén növekszik az erdőterületek aránya, valamint ugyanez mondható el, igaz az európainál szerényebb mértékben, Kínáról és az Egyesült Államokról is.

Forrás: http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany/maradando-hegek-kitepik-a-fold-tudejet/2011-07-08/4795

csütörtök, augusztus 18, 2016

Kína-tanulmány - interjú Colin Campell professzorral

Dr. T. Colin Campbell vezette a valaha végzett legnagyobb és legátfogóbb egészségügyi vizsgálatot, amely Kína tanulmány (China study) néven vonult be a köztudatba. Erről, és még sok érdekes dologról beszél az interjúban.

Magyar szöveget a Képfeliratok (jelenleg jobbról a hatodik, alul) gombbal lehet bekapcsolni hozzá! Érdemes beállítani nagyobb betűtípusra, és a hátterét is bekapcsolni a szövegnek, mivel mint látszik, több nyelven is feliratozva van a videó...




A pirosan jelölt + gombbal lehet a feliratszöveg méretét növelni

A pirosan jelölt HÁTTÉR felirattal lehet a szöveg hátterét bekapcsolni