kedd, május 31, 2016

A LÉLEK VÉGLEGES VISSZAVONÁSA

A LÉLEK VÉGLEGES VISSZAVONÁSA

"Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is."

(Jel 22:11) 

Amikor a harmadik angyal üzenetének hirdetése lezárul, Isten visszavonja kegyelmét a föld törvényszegő lakóitól. Isten népe ekkorra befejezi munkáját. Az Úr rájuk árasztotta a "késői eső"-t, elküldte nekik a "felüdülés"-t, és ők felkészültek a próbákra. A mennyben angyalok sietnek ide s oda. A földről visszatérő angyal jelenti, hogy munkáját elvégezte. A végső próba ráköszöntött a világra, és akik a menny törvényeinek híven engedelmeskedtek, megkapták "az élő Isten pecsétjét".

Jézus ekkor befejezi közbenjárását a mennyei szentek szentjében. Felemeli kezét, és ezt kiáltja: "Elvégeztetett!" És amikor ünnepélyesen kihirdeti, hogy "aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is", minden angyali sereg a lábaihoz helyezi koronáját. 
Mindenkinek a sorsa eldőlt - életre vagy halálra. Krisztus elvégezte népéért az engesztelést, és eltörölte bűneiket. Alattvalóinak száma betelt; "az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága" az üdvösség örököseinek tulajdona lesz, és Jézus királyok Királyaként és uraknak Uraként fog uralkodni. 

Amikor Jézus kilép a szentek szentjéből, sötétség borul a föld lakóira. E félelmetes időszakban az igazaknak közbenjáró nélkül kell a szent Isten színe előtt élniük. A gonoszokat nem korlátozza már semmi. Sátán teljesen hatalmában tartja azokat, akik megmásíthatatlanul megkeményítették szívüket. Isten türelme véget ért. A világ elutasította irgalmát, megvetette szeretetét, és lábbal tiporta törvényét. A gonoszok túllépték a határt. Próbaidejük lejárt. Isten Lelke, akinek makacsul ellenálltak, végül eltávozott tőlük. 
(The Great Controversy, 613-614. oldal)

Egészséges életmód - Nassolás

A NASSOLÁS ÉLETTANI HATÁSAI
Nemcsak az étrendünk befolyásolja szervezetünk folyamatait, hanem az étkezési szokásaink is, tehát az a mód, ahogyan a táplálékot elfogyasztjuk, magunkhoz vesszük. Itt kell tehát szólni a nassolásról is, amely szervesen kapcsolódik az egészségvédelem témaköréhez.

A nassolás tulajdonképpen nem más, mint a megszokott főétkezések közötti rendszertelen táplálkozás. Az ilyenkor megevett élelem mennyisége általában kisebb, és összetételében is más a főfogásokhoz viszonyítva. Legtöbbször édességeket, cukrászati süteményeket, cukros pékárukat és különböző üdítőitalokat fogyasztunk ilyenkor, amely még tovább rontja a rendszertelenség miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő szervezetet. De mi is történik a testünkben nassoláskor, és milyen hatása van egészségünkre?

A gyomor „szakaszos” mûködésre alkalmas, tehát csak akkor tud jó hatásfokkal belefogni egy újabb emésztési ritmusba, ha az előzõ táplálék már áthaladt rajta.

Napi ige - A kitartó könyörgés eredménye

"Mindig imádkozni kell és meg nem restülni."
(Lukács 18,1)

"Az imáról adott krisztusi tanítást alaposan át kell gondolnunk. Az ima mennyei tudomány, és Krisztus példát adott arról, hogy milyen az igazi imádkozó lelkület. Imánk ne legyen önző könyörgés, amelyben csak önmagunknak kérünk. Azért kérjünk, hogy adhassunk... Nem az a küldetésünk a világban, hogy önmagunknak kedvezzünk... Kérjük Isten áldásait, hogy továbbíthassuk azokat másoknak! Csak a mennyei kincsek továbbadása képesít újabb áldások befogadására.

A példázatbeli esedezőt (Luk. 11,5–8) újra meg újra elutasította a szomszédja, de ő mégsem hagyott fel szándékával. Mi sem mindig azonnal kapunk választ imáinkra, de Krisztus arra tanít bennünket, hogy folytassuk könyörgésünket. Az imának nem az a rendeltetése, hogy Istent megváltoztassa irányunkban, hanem hogy bennünket összhangba hozzon vele. Amikor kérünk tőle valamit, talán szükségesnek látja, hogy önmagunkba nézzünk és bűnbánatot tartsunk. Próbára tesz, hogy meglássuk, miért nem tud az Ő Szentlelke általunk munkálkodni. Az Úr sokszor késlelteti a választ, hogy megpróbálja kérésünk őszinteségét... Isten nem azt mondja, hogy kérd egyszer és megkapod. Arra szólít, hogy lankadatlanul, állhatatosan imádkozzunk. 
Ha kitartunk a könyörgésben, buzgóságunk erősödik, és még jobban vágyunk arra, amit Igéje szerint kérünk. Krisztus így szólt Mártához Lázár sírjánál: »Ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét.« (János 11,40)."
(Krisztus példázatai, Kérjünk, hogy adhassunk! c. fejezetből)

hétfő, május 30, 2016

Napi ige - Támadások belülről Isten népe ellen

"A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van, lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok. Vessed az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz."
(Zsoltár 55,22–23)

"Sátán mindig támadja azokat, akik Isten művét és ügyét igyekeznek előrevinni. Jóllehet sokszor kudarcot vall, de ugyanannyiszor új erővel támad, még ki nem próbált eszközöket alkalmazva. Leginkább azonban lopva végzett munkájától kell félni, amelyet a magukat Isten műve barátainak vallókkal hajtat végre. 
A nyílt támadás – ha heves és kegyetlen is – sokkal kevésbé veszélyes Isten ügye számára, mint azok titkos ellenségeskedése, akik csak szavakban szolgálnak Istennek, de szívük mélyén Sátán kiszolgálói. Minden előnyt azok kezére tudnak játszani, akik tudásukat Isten műve hátráltatására használják.
»Akik elhagyják a törvényt, dicsérik a latrokat.« (Péld. 28,4) Féljünk a világgal egyezkedőktől, akik – miközben nagy tisztaságot színlelnek – szorgalmazzák az igazság örök ellenségeivel való szövetséget. Őrizkedjünk tőlük. Tanácsuk mögött az ellenség áll. Ez a megalkuvók hangja, amelyet ma is olyan határozottan el kell utasítanunk, mint ahogy elődeink tették annak idején. Isten népének szilárdan ellen kell állni minden olyan hatásnak, amely megingathatja hitét Isten vezetésében."
(Próféták és királyok, 407, 409. l.)

KÖZELEG A LÉLEK KITÖLTETÉSÉNEK IDEJE

KÖZELEG A LÉLEK KITÖLTETÉSÉNEK IDEJE

"És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen." 

(Jel 22:17) 

A kegyelem ideje nem tart már sokáig. Ma már kezdi Isten visszavonni fékező kezét a földről. Régóta szól már Szentlelke által férfiakhoz és nőkhöz, de ők nem figyeltek oda hívására. Most ítélete által szól népéhez és a világhoz. Ennek az ítéletnek az időszaka kegyelem azok számára, akiknek még nem volt lehetőségük az igazság megismerésére. Rájuk szelíden néz le az Úr. Irgalmas szíve még együttérez velük, kezét még kinyújtja megmentésükért. Még nagyon sok embert hív a biztonságos akolba, akik ebben az utolsó időben hallják meg először az igazságot. 


Az Úr felszólítja a benne hívőket, hogy dolgozzanak vele együtt. Amíg életük tart, nem szabad úgy érezniük, hogy már elvégezték munkájukat. Szabad-e hagynunk, hogy a vég jelei anélkül teljesedjenek, hogy nem mondjuk el az embereknek, mik következnek a földre? Szabad-e engednünk, hogy sötétben járjanak, anélkül hogy figyelmeztetnénk őket, milyen nagy szükségük van arra, hogy felkészüljenek Urukkal való találkozásra? Ha nem teljesítjük a körülöttünk élők között kötelességünket, akkor az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Zűrzavar tölti be a világot, és nagy megpróbáltatás fog jönni hamarosan az emberiségre. A vég nagyon közel van. Nekünk, akik ismerjük az igazságot, készülnünk kell arra, ami lesújtó meglepetésként fog hamarosan rátörni a világra.

Nekünk, mint népnek, a Szentlélek fennhatósága és irányítása alatt készítenünk kell az Úrnak útját. Az evangéliumot a maga tisztaságában kell hirdetnünk. Az élő víz folyamának egyre mélyebben és szélesebben kell folynia. Az Úr sötét és messzi helyeken embereket fog elhívni az eke mellől és a még távolabbinak tűnő kereskedelmi és üzleti életből, hogy tapasztalt hívőkkel kapcsolatba hozva, kiképezze őket. Ahogy megtanultak hatékonyan dolgozni, nagy erővel fogják hirdetni az igazságot. Az isteni gondviselés legcsodálatosabb közreműködése folytán elhárulnak a hegymagasságú akadályok. 

A föld lakói meghallják és megértik a számukra oly sokat jelentő üzenetet. Az emberek tudni fogják, mi az igazság. A munka egyre jobban és jobban halad előre, míg az egész föld meghallja a figyelmeztetést; s akkor jő el a vég.
(Review and Herald, 1906. november 22.)

vasárnap, május 29, 2016

KOMOLYAN KELL HIRDETNÜNK AZ UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉST

KOMOLYAN KELL HIRDETNÜNK AZ UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉST

"És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma volt; és a föld fénylett annak dicsőségétől." 

(Jel 18:1)

Napról napra közeleg az örökkévalóság, és közelebb kerülünk a kegyelemidő lezárulásához. Most úgy kell imádkoznunk a Szentlélekért, mint még soha, hogy sokkal bőségesebben áradjon ki ránk. Kérnünk kell, hogy az ő megszentelő befolyása töltse be munkásainkat, hogy az emberek, akikért fáradoznak, megtudják, hogy Jézussal voltak és tőle tanultak. Nagyobb lelki látásra van szükségünk, mint valaha, hogy messze túllássunk a dolgokon, és felfedezhessük az ellenség csapdáit és terveit, és hűséges őrökként figyelmeztessünk a veszélyre. Lelki erőre van szükségünk, hogy belemélyedjünk - amennyire emberi felfogóképességünk engedi - a kereszténység nagy témáiba, s abba, mennyire messzehatóak annak igazságai.


Ha Isten népe megalázza magát Ura előtt, és egyénileg is teljes szívből keresi Szentlelkét, akkor olyan bizonyságtétel fog elhangzani az emberek ajkáról, melyet így ír le a Szentírás: "És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől." (Jel 18:1) Arcunk ragyogni fog Isten szeretetétől, ajkunkat pedig szent tűz érinti, amint így szólunk: "Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (1Jn 1:7)

Akik a Szentlélek befolyása alatt állnak, azok nem lesznek fanatikusok, hanem csendesek, kitartóak és minden szélsőségtől mentesek maradnak. Akik az igazság világosságát tisztán és hatékonyan árasztják környezetükben, azok vigyázzanak, hogy mikor kiáltják azt, hogy "béke és biztonság". Légy körültekintő, hogy meglásd milyen befolyást árasztasz a mai időkben...

Jézus arra vágyik, hogy mennyei áldását nagy mértékben árassza ki népére. Naponta szállnak fel imák Istenhez ezen ígéret teljesedéséért, és egyetlen hittel mondott ima sem marad figyelmen kívül. Krisztus felemelkedett a magasba, legyőzte a rabtartónkat és ajándékokat küldött az embereknek. Amikor Krisztus mennybemenetele után a megígért Szentlélek eljött és betöltötte az egész helyiséget, ahol a tanítványok voltak, mit váltott ki?

Egyetlen nap alatt ezrek tértek meg. Arra tanított az Úr, s azt várjuk is, hogy egy angyal jön le a mennyből, betölti a földet annak dicsősége; és a lelkek olyan begyűjtését fogjuk látni, mely hasonló a pünkösdnapi tapasztalathoz. 
(Home Missionary, 1893. november 1.)

Napi ige - Mennyei segítséggel

"De a nemes nemes dolgokat tervel, és a nemes dolgokban meg is marad."
(Ésa. 32,8)

"Ellenségeinek azért nem sikerült a hatalmukba keríteniük Nehémiást, mert egészen Isten munkájára szentelődött, és teljesen reá támaszkodott. 
A tétlen, tunya ember könnyen enged a kísértésnek. Azonban kevéssé tudja megvetni lábát a gonosz annak életében, akinek nemes céljai, teljes elmélyülést igénylő szándékai vannak. Aki állandóan előre megy, annak hite nem csökken, mert tudja, hogy odafent, idelent és mindenütt megvalósítja a végtelen Szeretet minden áldott szándékát. Isten hűséges szolgái olyan eltökéltséggel munkálkodnak, ami nem vallhat kudarcot, mert töretlenül kapaszkodnak a kegyelem trónjába. 
Isten mennyei segítséget nyújt minden olyan válságban, amellyel nem lehet megbirkózni emberi erővel. Szentlelke által segít minden szorultságunkban, fokozza reménységünket és bizalmunkat, megvilágosítja értelmünket és megtisztítja szívünket. Alkalmat és utat kínál a szolgálatra. Népe nagyszerű dolgokat fog látni, ha figyel gondviselése jeleire, és kész együttműködni vele."
(Próféták és királyok, 409. l.)

szombat, május 28, 2016

ISTEN LELKE IRGALOM ÉS KÖNYÖRÜLET ÁLTAL MUNKÁLKODIK

ISTEN LELKE IRGALOM ÉS KÖNYÖRÜLET ÁLTAL MUNKÁLKODIK



"E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, aki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél."
(Lk 10:36-37) 

Lehetetlen, hogy abból a szívből, amely Krisztus lakhelye, hiányozzék a szeretet. Ha szeretjük Istent, mert Ő előbb szeretett minket, azokat is szeretjük, akikért Krisztus meghalt. Nem juthatunk közösségbe Istennel, ha nem ápoljuk a kapcsolatot embertársainkkal, mert benne, aki a világegyetem trónján ül, együtt van mind az isteni, mind az emberi. Ha közösségre lépünk Krisztussal, a szeretet láncának arany láncszemei egybekapcsolnak embertársaikkal; akkor krisztusi szánalmat és könyörületet tanúsítunk; akkor nem várjuk meg, amíg a szegényeket és nyomorultakat elénk hozzák; akkor nem kell a mások fájdalma iránti szánalmat kicsikarni belőlünk, mert olyan természetességgel fogunk szolgálni a nélkülözőknek és szenvedőknek, mint ahogy Krisztus "széjjel járt, jót tévén". (ApCsel 10:38)
Ahol szeretet és együttérzés ébred, ahol valaki a másik ember felé fordul, hogy felemelje és áldást hintsen reá, ott Isten Lelke munkálkodik. Tudatlan pogányok, akik nem ismerik Isten írott törvényét, és nem hallották Krisztus nevét sem, jóindulatot tanúsítanak szolgái iránt, és saját életük kockáztatásával megvédik őket. Tetteik mennyei befolyásról tanúskodnak.
Az elesettek felemelésével, a lesújtottak megvigasztalásával a menny megdicsőül. Ezt a munkát azok végzik, akiknek szívében Krisztus lakik. Krisztus vallása mindig áldást áraszt. Ahova eljut, mindenütt fény jár a nyomában.
Isten semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget nem ismer el. Ő az egész emberiség Alkotója. Mindnyájan egy család vagyunk a teremtés által, valamint egyek vagyunk a megváltás jogán. 
(Christ's Object Lessons, 384-386. oldal)

Napi ige - Isten féltő gondoskodása

"Igen taszítottál engem, hogy elessem, de az Úr megsegített engem. Erősségem és énekem az Úr, és Ő lesz nékem szabadulásul."
(Zsoltár 118,13–14)

"Sátán elmegy hatalma végső határáig, hogy nyugtalanítsa, kísértse és félrevezesse Isten népét. Aki Urunk elé mert állni, meg merte kísérteni, akinek hatalmában állt karjára venni, felvinni Őt a templom tetejére és a magas hegyre, az gyakorolni fogja hatalmát ebben a nemzedékben is...


Isten népének állapota és kapcsolatom az Isten művéért végzett munkával gyakran kimondhatatlan szomorúság és csüggedés terhét vetette rám. Évekig úgy tekintettem a sírra, mint édes nyugvóhelyre... Könyörögtem, hogy ha ilyen közeli kapcsolatban kell állnom az igazság ügyével, mentsen ki Isten ezekből a könyörtelen próbákból. Isten angyalai hatalmasak, és kértem, hogy védjenek meg.
Ekkor megmutatták nekem életünk korábbi szakaszait, és láttam, hogy Sátán sokféleképpen igyekezett pusztítani hasznavehetőségünket. Gyakran tervezte, hogy eltávolít minket Isten munkájából. Más és más utakon tört be, különböző eszközöket használt céljai elérésére, de a szent angyalok szolgálata miatt vereséget szenvedett. Láttam, hogy amikor helységről helységre utaztunk, gyakran utunkba küldte gonosz angyalait, hogy baleseteket okozzanak és elpusztítsák életünket, de szent angyalok jöttek a földre megmentésünkre... Amikor láttam a nagy gondoskodást, amellyel Isten minden pillanatban körülveszi azokat, akik szeretik és félik, bizalom és odaadás ébredt szívemben Isten iránt, és megróva éreztem magam hitetlenségem miatt."
(Bizonyságtételek I. kötet, 322, 326–327. l.)

péntek, május 27, 2016

ISTENI SEGÍTSÉG A SAMARITÁNUSI MUNKA VÉGZÉSÉHEZ

ISTENI SEGÍTSÉG A SAMARITÁNUSI MUNKA VÉGZÉSÉHEZ

"Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki."
(Lk 10:33-34) 

Az Úr megmutatta nekem, hogy az orvos-misszionáriusi munka fel fog fedezni olyan - a leépülés nagy mélységeiben levő - embereket, akik egykor kiváló tudással, gazdag képességekkel rendelkeztek; és megfelelő ellátással meg fogják menteni őket elesett helyzetükből. Az emberek előtt be kell mutatni az igazságot úgy, ahogy az Jézusban van, miután együttérzően gondoskodtak róluk és testi szükségleteiket kielégítették. A Szentlélek dolgozik és együttműködik az emberi eszközökkel, akik ilyen lelkekért munkálkodnak, s néhányan örömmel fogják hitüket a sziklára alapozni. 

Az ilyen lelkeket, akiket Isten szeret és szán, nem szabad nehéz tantételek előadásával megijeszteni; hiszen ha az orvos-misszionáriusok segítettek rajtuk fizikailag, akkor a Szentlélek együttműködik az emberi eszközökkel, hogy felélessze lelki erőiket is. Így szellemi erőik életre kelnek, s ezeket a szegény lelkeket megmentjük Isten országa számára. 

A samaritánusi munka az igazság bemutatásának olyan módja, hogy ott segítsünk az embereken, ahol vannak. A szegény elesettek megmentéséért a gyülekezetek helyesen megszervezett munkája által az igazság bejuthat és helyet találhat az emberi szívekbe. Nekünk, Isten népének, a dolgokat másfajta rendszerben kell végeznünk; ha ezt a rendet megvalósítottuk, akkor teljesen más légkör fogja körülvenni munkásaink lelkét; mert a Szentlélek mindenkihez szól, aki Isten munkáját végzi, s akiket a Szentlélek irányít, azokat Isten hatalma fogja felemelni, erősíteni, hogy megmenthessék a pusztulásnak indult lelkeket. 
(Welfare Ministry, 131-132. oldal)

Napi ige - Kitartás a munkában

"Az igazak segítsége pedig az Úrtól van, Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket, megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert Őbenne bíznak."
(Zsoltár 37,39–40)

"A vég idején a sötétség fejedelmének minden cselfogásával megkísérlik majd rábírni Isten követőit, hogy lépjenek szövetségre Sátán szolgáival. Mindenáron el akarják vonni őket feladatuktól. Nehémiási következetességgel válaszoljanak: »Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek el.« Jeruzsálem falainak épitőihez hasonlóan, ők se engedjék magukat fenyegetésekkel, gúnyolódással és hazugsággal eltéríteni munkájuktól. Egyetlen pillanatra se csökkenjen éberségük és óvatosságuk, mert állandóan ellenség jár a nyomukban. Szüntelen imádkozzanak Istenhez, az ellenséggel szemben pedig állítsanak »őrséget nappal és éjjel« (Neh. 49).

A vég közeledtével Sátán kísértései nagy erővel támadják Isten munkásait. Emberi eszközök útján gúnyolja és szidalmazza azokat, akik »a falat építik«. Késleltetné a munkát, ha az építők lejönnének, hogy kivédjék ellenségeik támadásait. Igyekezzenek meghiúsítani ellenségeik szándékát, de ne hagyják, hogy bármi is eltérítse őket munkájuktól. Az igazság diadalmaskodni fog a tévedésen. Ne fogadják barátságukba ellenségeiket, és ne tápláljanak rokonszenvet irántuk, nehogy kimozdítsák őket a kötelesség helyéről! 
Aki bármilyen meggondolatlan tettével gyalázatnak teszi ki Isten ügyét és csökkenti munkatársai erejét, az nehezen eltávolítható foltot ejt a jellemén, és veszélyezteti későbbi hasznosságát."
(Próféták és királyok, 405, 408. l.)

csütörtök, május 26, 2016

ÁTADOTT ÉLETŰ FÉRFIAK ÉS NŐK

ÁTADOTT ÉLETŰ FÉRFIAK ÉS NŐK



"Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek." (1Kor 1:26) 

Nem töltheti be mindenki ugyanazt a helyet, de mindenki, aki a Szentlélek megszentelő befolyása alá helyezi magát, Krisztus uralma alá kerül. A megszentelt életű férfiakat és nőket Isten mindennel ellátja, s általuk különböző módszerekkel és eszközökkel fogja elvégezni munkáját. Az Úr nemcsak a legjobb képességekkel rendelkezőket, a legmagasabb bizalmi pozíciókat elfoglalókat, a magasan képzetteket fogja felhasználni a lélekmentés munkájában. Sok olyan embert is fel fog használni, akik kevés adottsággal rendelkeznek. Ezeken az egyszerű eszközökön keresztül az Úr olyan embereket fog megnyerni az igazságban való hitre, akik vagyonnal és földdel rendelkeznek, s ők lesznek munkájának előbbrevitelében Isten jobb keze. Nem mindig a legragyogóbb talentum teszi a legtöbbet Istenért. Az Úr bárki által tud szólni, aki az Ő szolgálatára szenteli magát.
Amikor a Lélektől olyan indítást kapunk, hogy késztessük arra a lelkeket, hogy válasszanak az élet és a halál között, olyan munkát végezhetünk el, amelyről nem is álmodtunk volna. Ha egyszer a férfiakat és nőket, időseket és fiatalokat a misszionáriusi lelkület keríti hatalmába, akkor sokakat látunk majd az utakon és az ösvényeken, akik az őszinte szívűeket kényszerítik, hogy jöjjenek be.

Akik a lelkekért munkálkodnak, azok emlékezzenek arra, hogy elhívatásuk szerint Krisztussal kell együttműködniük, utasításainak engedelmeskedni, irányítását követniük kell. Minden nap kérniük és kapniuk is kell a mennyei erőből. Folyamatosan ápolniuk kell magukban a Megváltó szeretetének, tevékenységének, törődésének, gyengédségének érzetét. Úgy kell nézniük rá, mint lelkük pásztorára és főpapjára. Így élvezni fogják a mennyei angyalok rokonszenvét és támogatását. Krisztus lesz örömük és örvendezésük koronája, szívüket pedig a Szentlélek irányítja. Szent lelkesedéssel felvértezve fognak elindulni, erőfeszítéseikhez pedig erő fog érkezni, mely arányos lesz a hirdetett üzenet fontosságával.
(Review and Herald, 1910. október 27.) 

Napi ige - Becsületesség

"Így szólt a Seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon ki-ki az ő felebarátjával! Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarcoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt."
(Zakariás 7,9–10)

"A felebarát ellen elkövetett minden igazságtalan tett az aranyszabály megsértése. Minden igazságtalanságot, amit Isten gyermekei ellen elkövetünk, szentjei személyében Krisztus ellen követjük el. Ha bármilyen vonatkozásban ki akarjuk használni mások tudatlanságát, gyengeségét vagy szerencsétlenségét, ezt a kísérletünket csalásként jegyzik fel a mennyei könyvekben. Aki igazán féli Istent, az inkább éjjel-nappal keményen dolgozik és a nyomorúság kenyerét eszi, semmint hódoljon a nyerészkedés szenvedélyének, amely nyomorgatja az özvegyet és árvát, és megfosztja az idegent jogaitól.
Az egyenességtől való legkisebb elhajlás ledönti a korlátokat, és felkészíti az ember szívét még nagyobb jogtalanságok elkövetésére. Amilyen mértékben jut előnyhöz az ember másnak a rovására, ugyanolyan mértékben csökken lelki érzékenysége Isten Lelke befolyása iránt. Az ilyen áron szerzett nyereség félelmetes veszteséget jelent.
Mindnyájan adósok voltunk a mennyei igazságszolgáltatás előtt, és nem volt semmink, amiből kifizethettük volna adósságunkat. Akkor Isten Fia megszánt minket, lefizette megváltásunk árát. Szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk. A szegények iránti nagylelkűségünkkel mutassuk meg, hogy őszintén hálásak vagyunk irgalmáért."

(Próféták és királyok, 403–404. l.)

szerda, május 25, 2016

ALÁZATOS ESZKÖZÖK ÁLTAL DOLGOZIK

ALÁZATOS ESZKÖZÖK ÁLTAL DOLGOZIK

"Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél." (1Kor 1:25)


Isten olyan emberekben fog dolgozni, akik a társadalomban alacsony rangban vannak, akik nem lettek érzéketlenek a világosság ragyogó sugaraira, s nem úgy szemlélték hosszan az igazság fényét, hogy ne fejlődtek és ne növekedtek volna abban. Sok ilyen embert fogunk látni, amint Isten Lelke által kényszerítve ide-oda sietnek, hogy elvigyék másokhoz a világosságot. Az igazság, Isten Igéje tűzként ég csontjaikban és égő vággyal tölti el őket, hogy megvilágítsanak másokat is, akik a sötétségben vannak. 

Az iskolázatlanok közül is sokan hirdetik most az Úr szavait. A gyermekeket is készteti a Lélek, hogy elmenjenek és hirdessék a menny üzenetét. A Lélek kitöltetik mindazokra, akik figyelnek az ő halk szavaira, félretesznek minden emberi elgondolást, merev szabályokat és az elővigyázatoskodásokat, és a Lélek hatalma által fogják hirdetni az igazságot. Tömegek fogják elfogadni a hitet és csatlakoznak az Úr hadseregéhez. 


Az Úr névleges követői közül manapság sokan nem rendelik alá magukat a Lélek irányításának, hanem megpróbálják azt felhasználni és a saját maguk által kitalált irányba vezetni. Az ilyen embereknek el kell hagyniuk önhittségüket és maradéktalanul az Úrnak kell szentelniük magukat, hogy jókedve szerint tudjon Ő munkálkodni bennük és általuk.

A hét csapás nemsokára kitöltetik az engedetlenekre. Sokan elengedik fülük mellett a meghívást úgy, hogy nem is figyelnek rá. Ők megmérettek és megpróbáltattak, de hegymagasságú akadályok tűntek fel előttük, melyek gátolták előrehaladásukat. Sokan azonban hit, kitartás és bátorság által legyőzik ezeket az akadályokat, és kilépnek az áldott világosságra. A keskeny és szűk ösvényen csaknem öntudatlanul felállított akadályokat, s az ösvényre helyezett botrányköveket Isten eltávolítja. A védelem, melyet a hamis pásztorok emeltek nyájaik köré, semmivé válik. Ezrek fognak kilépni a világosságra, és indulnak majd el a fényt terjeszteni.

(Review and Herald, 1895. július 23.) 

Napi ige - Nyereségvágy

"Mert én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt."
(Ésa. 61,8)
"Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess."
(V.Móz. 16,20)

"Korunkban a nyereségvágy szenvedélye teljesen hatalmába keríti az embereket. Sokan csalással jutnak vagyonhoz, míg tömegek küszködnek a szegénységgel. Kénytelenek kis bérért nehéz munkát végezni, és még a legszűkösebb életszükségletük sincs biztosítva. A reménytelen robotmunka és a nélkülözés súlyosbítja terhüket. Gondterheltek, nyomorognak, és nem tudják, hova forduljanak segítségért. Mindez azért van, mert a gazdagok vagyont gyűjtenek és tékozolnak.

A pénz, a hivalkodás szeretete a tolvajok és rablók barlangjává teszi a világot. A Szentírás megrajzolja a közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt uralkodó kapzsiságot és zsarnokságot. »Nosza immár ti gazdagok« – írja Jakab –, »kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján. Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek.« (Jakab 5,1. 3–6)
 

Akik vallják, hogy félik az Urat, többet követelnek, mint amennyi jogos, mert megtehetik. Így lesznek elnyomókká. Az egyház nem törli nyilvántartásából azok nevét, akik jogtalanul jutottak javaikhoz. A közösség nagymértékben felelős tagjai gonoszságáért. Bűnre bátorít, ha nem emeli fel szavát a bűn ellen. A világ szokásai nem jellemezhetik a hívőt."
(Próféták és királyok, 403–404. l.)

kedd, május 24, 2016

Napi ige - A lopásról

"Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!... Ne orozzatok, se ne hazudjatok, és senki meg ne csalja az ő felebarátját!"
(III. Móz. 19,2. 11)

"Nem őszinte az a bűnbánat, amely nem eredményez teljes megújulást. Krisztus igazságossága nem köpeny, amely alatt el lehet rejteni a meg nem vallott és el nem hagyott bűnöket.
 A kereszténynek üzleti életében azt az eljárást kell képviselnie, amelyet a mi Urunk is követne e vállalkozásokban. »Szentség az Úrnak!« (II.Móz. 28,36) – ez legyen odaírva a naplókra, főkönyvekre, okmányokra, nyugtákra, váltókra. Akik Krisztus követőinek vallják magukat, de nem járnak el becsületesen, azok hamis bizonyságot tesznek a szent, igaz és kegyelmes Isten jelleméről. Minden megtért lélek – Zákeushoz hasonlóan (Lukács 19,1–10) – a korábbi életére jellemző igazságtalan eljárások elhagyásával tesz bizonyságot arról, hogy Krisztus van a szívében. Az Úr így szól: »Zálogot visszaad... rablottat megtérít, az életnek parancsolataiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot...« (Ezékiel 33,15).

Ha igazságtalan üzleti eljárásainkkal megkárosítottunk másokat, ha kijátszottunk valakit a kereskedelemben, vagy bárkit is becsaptunk – még ha a törvényesség látszatának megőrzésével történt is –, meg kell vallanunk a bűneinket, és amennyire csak erőnkből telik, kárpótolnunk kell a megkárosítottakat. Kötelességünk nemcsak azt visszatéríteni, amit elvettünk, hanem azt is, amit kamatozott volna, ha helyesen használják fel, miközben az a mi tulajdonunkban volt."

(Jézus élete, Zákeus c. fejezetből)

AZ ÜZENET HÍRNÖKEINEK BÁTORÍTÁSA

AZ ÜZENET HÍRNÖKEINEK BÁTORÍTÁSA

"Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van: Aki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít." (2Kor 3:5-6)

Csak azok lesznek képesek ezt az erőt napi szükségletükhöz és tehetségükhöz mérten felhasználni, akik a kegyelmi Forrás állandó és újabb áldásaiban részesülnek. Ahelyett hogy valami távoli jövőre várakoznának, amikor a lelki erő különleges adománya által csodálatos felkészítésben lesz részük a lelkek megnyerésére, naponta átadják magukat Istennek, hogy Isten átformálhassa és hasznos edényekké tegye őket. Naponta megragadnak minden útjukba kerülő alkalmat a szolgálatra. Naponta tesznek bizonyságot a Mesterről, legyenek bár az otthon szerény munkakörében vagy a nyilvánosság előtt.
A felszentelt munkás csodálatos vigasza az a tudat, hogy földi életében még Krisztus is naponként kérte Atyjától a szükséges kegyelmet és csak az Atyával töltött együttlét után ment másokat áldani és erősíteni. Nézd, miként borul térdre Isten Fia imában Atyja előtt! Bár Isten Fia, mégis imával erősíti hitét és a mennyel való érintkezésből merít erőt, hogy ellenállhasson a gonosznak, és segíthessen az emberek ínségén.


Mint idősebb testvérünk, ismeri azok szükségletét, akik gyengeségük ellenére - a bűnnel és kísértésekkel telt világban élve - égnek a vágytól, hogy Neki szolgálhassanak. Tudja, hogy a követek, akiket jónak lát elküldeni, gyenge és tévelygő emberek; azonban mindenkinek, aki teljesen átadja magát, isteni segítségét ígéri. Példája bizonyítja, hogy a mélységes hitből fakadó komoly és állhatatos könyörgés, valamint a művéhez való teljes ragaszkodás és odaadás megszerzi a Szentlélek segítségét minden ember részére a bűnnel vívott harcában.
(The Acts of the Apostles, 55-56. oldal)

szerda, május 18, 2016

Reisinger János 2016. tavaszi sorozata

A magyar költők verseinek tematikus feldolgozása

Dr. Reisinger János irodalomtörténész sorozata

A magyar költők...
... a szabadságról 2016. február 04. csütörtök 18.00
... az igazságról 2016. március 03. csütörtök 18.00
... a szeretetről 2016. március 31. csütörtök 18.00
... a boldogságról 2016. április 28. csütörtök 18.00
... a hitről 2016. május 26. csütörtök 18.00

Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
Miskolc, Görgey Artúr u. 11. 
Belépő: 300 Ft

 Az előadás után könyvek vásárolhatóak.


vasárnap, május 01, 2016

TELJES Bizonyságtételek I. kötet

Letöltési lehetőségek:
Ezen bejegyzések pdf-be fűzve: PDF

Szolokmai Adventista Gyülekezet oldaláról:
Bizonyságtételek 1. kötet

Bejegyzéseink online, az 1. kötet, angolul és magyarul:
http://miskolckerak.blogspot.hu/search/label/Bizonyságtételek%20I.%20kötet

Online az Ellen White könyvtár oldalán: http://www.white-konyvtar.hu/konyv/1-bizonysagtetelek-1-kotet



Appendix
As an aid to an understanding of the circumstances which led to the giving of certain testimonies, the following notes have been prepared by the Trustees of the Ellen G. White Publications. {1T 713.1}
Page 116, “Time to Begin the Sabbath”—For a period of about ten years Sabbathkeeping Adventists observed the Sabbath from 6 P. M. Friday to 6 P. M. Saturday. Elder Joseph Bates in his first pamphlet on the perpetuity of the Sabbath of the fourth commandment, published in 1846, had given reasons for the supposed scriptural support for the observance of the Sabbath in this way. He cited the parable of the laborers in the vineyard, the last group of which had been called at “the eleventh hour” of the day and had wrought but one hour. The reckoning was made with them “when even was Come.” Matthew 20:6, 8, 12. Comparing this with Christ’s question, “are there not twelve hours in the day?” He argued that the “even” began with the twelfth hour, or six o’clock, reckoning with equatorial time or the beginning of the sacred year. Respect for his years and experience and his godly life may have been the main reasons for accepting his conclusions without further investigation{1T 713.2}
As time passed and the message spread, an increasing number of Sabbathkeepers questioned the practice and advocated the sunset time for reckoning the beginning of the Sabbath. A thorough Bible investigation of the question was made by Elder J. N. Andrews, who wrote a paper setting forth the Biblical reasons in favor of the sunset time. This paper was introduced and discussed on Sabbath, November 17, 1855, at the Conference in Battle Creek, Michigan, with the result that nearly, but not quite, all present were convinced that Elder Andrew’s conclusion was correct. The presentation of the subject to Mrs. White in this vision, given two days later, answered the questions lingering in some minds and effected unity among the believers. Commenting on this experience, as illustrating the office of the visions to confirm conclusions based on Biblical study rather than to introduce new teachings, Elder James White wrote later: {1T 713.3}
“The question naturally arises, if the visions are given to correct the erring, why did she not sooner see the error of the six o’clock time? I have ever been thankful that God corrected the error in His own good time, and did not suffer an unhappy division to exist among us upon this point. But, dear reader, the work of the Lord upon this point is in perfect harmony with his manifestations to us on others, and in harmony with the correct position upon spiritual gifts. It does not appear to be the desire of the Lord to teach His people by the gifts of the Spirit on the Bible questions until His servants have diligently searched His word. When this was done upon the subject of the time to commence the Sabbath, and most were established, and some were in danger of being out of harmony with the body on this subject, then, yes, then, was the very time for God to magnify His goodness in the manifestation of the gift of His Spirit in the accomplishment of its proper work.”—The Review and Herald, February 25, 1868.  {1T 713.4}
Pages 116, 117, 122, 123, “The Messenger Party”—In the summer of 1854 there appeared among the Sabbathkeeping Adventists the first disaffection, or apostasy. Two men who had been preaching the message were reproved through the spirit of prophecy for a harsh, censorious spirit, for avarice, and for extravagance in the use of means placed in their hands. Becoming embittered instead of repentant, they joined with a few others in unjust recrimination against Elder and Mrs. White and other leaders, making false charges against them. Although continuing to advocate the Sabbath truth, they began the publication of a slanderous sheet which they called the Messenger of Truth{1T 714.1}
They were joined by elders Stephenson and Hall of Wisconsin. These men had been first-day Adventist preachers, who professed to accept the truths of the third angel’s message, but who continued to hold doctrines regarding the Age-to-Come. According to this theory there was to be, during the millennium, a “second chance” for salvation. They agreed, however, to preach the message, without advocating this question, if the Review would not publish articles against it. However, as indicated in the text, they did not keep their promise and were soon opposing the Review and its supporters{1T 714.2}
The course of these “opposers of the truth” was soon run. Both Stephenson and Hall lost their reason. The Messenger of Truth ceased publication in 1857, and early in 1858 Elder White reported regarding the party: “Not one of the eighteen messengers of which they once boasted as being with them is now bearing a public testimony, and not one place of regular meeting of our knowledge among them.”—The Review and Herald, January 14, 1858{1T 714.3}
Page 190, Systematic Benevolence—In the early days of the message, men impelled by the urge of conviction went forth to preach the new-found truths. They were dependent for their support upon their own labors or the freewill offerings of the believers. Such an uncertain method was more or less spasmodic and fluctuating. Early in 1859 the need for a more certain plan was felt, and earnest study was given to the matter. There grew out of this study the plan called Systematic Benevolence. In harmony with 1 Corinthians 16:2 giving regularly on the first day of the week was recommended, and, as suggested by 2 Corinthians 8:12-14, an equitable distribution of financial responsibility. The plan called for brethren to lay by in store weekly from five to twenty-five cents; the sisters, from two to ten cents; and for property owners to give weekly from one to five cents on each hundred dollars worth of assets{1T 714.4}
The plan was generally received with favor, and here received the endorsement of the spirit of prophecy. The greatest sin in the church was pointed out to be covetousness. (Page 194.) Systematic Benevolence was not presented as a perfected plan, for it was also stated that “God is leading his people” in the matter, and “is bringing” them up. (Page 191.) As plans for support of the work and the ministry broadened, the spirit of liberality was encouraged more and more until at length light from the Scriptures revealed the system of tithes and offerings as they are known in the church today.  {1T 714.5}
Page 210, Organization—Up to the year 1860 there had been no legal or church organization among the Sabbathkeeping Adventists. They had not even adopted a name. They spoke of themselves as the “Scattered Flock,” The “Little Remnant,” or some variation of such expressions. Now Elder White had announced through the Review that he must refuse to continue to assume personal responsibility for money lent to the Review and Herald office. He further expressed the hope that the time might soon come when “this people will be in that position necessary to be able to get church property insured, hold their meeting houses in a proper manner, that those persons making their wills, and wishing to do so, can appropriate a portion to the publishing department.” He called upon his brethren to make suggestions as to how this desire might be effected so that “we as a people” might act to secure the above advantages{1T 715.1}
Among the first responses to this request was one from the Brother B referred to in this connection, in which he expressed his conviction that it would be wrong to incorporate as a religious body according to law. This he held would be “making us a name,” as was the purpose of the builders of the tower of Babel, and would “lie at the foundation of Babylon.” As for insuring the meeting houses, were they not the Lord’s property, and could he not take care of his own without the aid of insurance companies? Further, said he, those who lend money to the office should not insist on having a note signed by a legal corporation, for “they lend it to the Lord, and they must trust the Lord for it.”—The Review and Herald, March 22, 1860. {1T 715.2}
After much discussion the misgivings regarding the propriety of legally organizing the publishing office were largely overcome, and at a conference held in September, 1860, the Advent Review Publishing Association was formed. A few months later the name was changed to the Seventh-day Adventist Publishing Association. Even after this step there still remained with some a reluctance to enter into church organization, and the subject continued to be discussed. However, with the large majority favoring organization, the movement proceeded, first by the organization of churches, then of state conferences, and, finally in 1863, of the General Conference{1T 715.3}
The testimony on “Organization” (pages 270-272) speaks of the opposition that was encountered in New York State to this move and of the vision given regarding it{1T 715.4}
Page 292—The magicians did not really cause their rods to become serpents; but by magic, aided by the great deceiver, they were able to produce this appearance. It was beyond the power of Satan to change the rods to living serpents. The prince of evil, though possessing all the wisdom and might of an angel fallen, has not power to create or to give life; this is the prerogative of God alone. But all that was in Satan’s power to do he did; he produced a counterfeit. To human sight the rods were changed to serpents. Such they were believed to be by Pharaoh and his court. There was nothing in their appearance to distinguish them from the serpent produced by Moses and Aaron. Thus the testimony speaks of it in the language of the Scriptures; while the same Spirit explains that the Scriptures speak of it as the case appeared. See Testimony No. 33, vol. 5, 696-698. {1T 716.1}
Page 355, “The Rebellion”—At the time that this testimony was written, early in 1863, Seventh-day Adventists were faced with a serious problem. The nation was at war. Although at heart noncombatants, the sympathies of the church members were, almost without exception, entirely with the government in its opposition to slavery. As the conflict progressed, more and more men were called to the army. At each call every district was under obligation to furnish a certain number of recruits, and when the voluntary enlistments fell below that number, names were drawn to make up the lack. For a time it was possible by the payment of money to buy a substitute and thus release one whose name had been drawn. As there was no provision made for assigning Seventh-day Adventists to noncombatant service, and no allowance for Sabbath observance, Sabbathkeepers, when drafted, usually in this way purchased their exemption. If the individual was unable to raise the money himself, he was helped by a fund raised for that purpose{1T 716.2}
Now, as more men were needed, and a national conscription law without such exemption privileges was impending, our brethren were in perplexity regarding their response to such a draft, where they might be compelled to take up arms or to work on the Sabbath{1T 716.3}
A few months prior to the appearance of this testimony, Elder White had published an editorial in the Review and Herald entitled “The Nation,” to which reference is made on page 356. He believed the government to be the best on earth and fighting for a righteous cause. His best counsel at that time was that in the event of drafting “it would be madness to resist,” and added: {1T 716.4}
“He who would resist until, in the administration of military law, he was shot down, goes too far, we think, in taking the responsibility of suicide.”—The Review and Herald, August 12, 1862. {1T 716.5}
The nature of some of the correspondence that followed this article, as pointed out by Mrs. White, had been such as to lead Elder White to protest against a virtual charge of “Sabbathbreaking and murder” which had been brought against him. Such extremists were reproved by Mrs. White on the one hand, and on the other hand a note of warning was sounded to those who were inclined to enlist.  {1T 716.6}
In July, 1864, the national conscription law was so amended as to revoke the $300 exemption clause. Steps were immediately taken to secure for the Seventh-day Adventist young men the privileges granted to members of religious denominations who were conscientiously opposed to bearing arms—of being assigned to noncombatant service in hospital duty or in caring for freed men. Before a serious crisis was reached, these efforts were successful. In a few cases Seventh-day Adventist young men were drafted into the army and were assigned to hospital work or other noncombatant service. Whatever their assignment, they tried to let their light shine. Regularly for several months there ran through the columns of the Review and Herald a listing of receipts for a soldier’s tract fund to furnish literature for distribution among the men{1T 717.1}
The experiences of Seventh-day Adventists in connection with the Civil War led them to take steps that secured for them a recognized status as noncombatants, which at the same time enabled them to follow the Scriptural injunctions regarding their relationships to “the powers that be,” which “are ordained of God.” {1T 717.2}
Pages 421, 456, Dress Reform—The dresses generally worn by women in America at the time this was written (1863, 1867), were very deleterious to health. They were especially objectionable because of their extreme length, the constriction of the waist by the corset, and the weight of the heavy skirts which were suspended from the hips. About a decade earlier a few women of national prominence initiated a movement to adopt a new style of dress that would be free from these serious objections. The new mode of dress was somewhat like the Turkish costume worn by men and women alike. The movement became so popular that for a time “dress reform” conventions were held annually{1T 717.3}
“The American costume,” here referred to by Mrs. White, was a modification of the earlier style and was sponsored by Dr. Harriet Austin of Dansville, New York. It combined the short skirt, “reaching about halfway from the hip to the knee,” with mannish-looking trousers, coat, and vest. See description on page 465. This “so-called reform dress” was in 1864 shown to Mrs. White to be unsuitable for adoption by God’s people{1T 717.4}
In 1865 Mrs. White, through How to Live, No. 6, appealed to our sisters to adopt a style of dress which was both modest and healthful. The next year the newly opened Health Reform Institute in Battle Creek took steps to design a pattern of dress that would correct the extremes of the short American costume or the ultra-long heavy dresses as commonly worn{1T 717.5}
In 1867 Testimony No. 11 appeared with its first article, “Reform in Dress.” See pages 456-466. In this the dress question was fully reviewed and further counsel given. A general pattern was recommended as embodying the principles revealed to Mrs. White, and was referred to as “worthy of the name of the reform short dress.” No particular pattern was revealed to her in vision, and, when discussing the matter at a later date, Mrs. White stated:  {1T 717.6}
“Some have supposed that the very pattern given was the pattern that all were to adopt. This is not so. But something as simple as this would be the best we could adopt under the circumstances. No one precise style has been given me as the exact rule to guide all in their dress.”—E. G. White Letter 19, 1897. Quoted in The Story of Our Health Message, 442. {1T 718.1}
As the years passed, the prevailing styles of women’s dress changed for the better, becoming more sensible and healthful. The old health reform dress in its exact pattern was no longer urged, but there was ever a uniform testimony borne by Mrs. White regarding the fundamental principles that should guide the Christian in this matter. Thus in 1897 she wrote: {1T 718.2}
“Let our sisters dress plainly, as many do, having the dress of good material, durable, modest, appropriate for this age, and let not the dress question fill the mind.”—The Story of Our Health Message, 442. {1T 718.3}
Page 525—For further explanation of the subject of dress the reader is referred to Testimonies for the Church, vol. 4, No. 30, article, “Simplicity in Dress.” {1T 718.4}
Page 689—Since the organization of tract societies in many states, the furnishing of books and tracts to the worthy poor has been assumed by them. Some of the works here mentioned are now out of print{1T 718.5}
The Trustees of the Ellen G. White Publications