kedd, augusztus 11, 2020

AZ ÍRÓ: ISTEN RENDELÉSÉRE

AZ ÍRÓ: ISTEN RENDELÉSÉRE

„És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak." (Jel 21:5) 

Ezeknek a könyveknek nem White testvérnő az értelmi szerzője. Azokat az irányelveket tartalmazzák, amelyeket életútja során Istentől kapott. Arról az értékes és vigasztaló világosságról van bennük szó, amelyet Isten mutatott szolgálóleányának, hogy adja át a világnak. Lapjairól ez a fény árad az emberek szívébe, Megmentőjük felé vezetve őket. Isten kinyilvánította, hogy ezeket a könyveket el kell juttatni a világ minden tájára. A bennük feltárt igazság életet jelent az olvasó számára. Ezek a könyvek Isten néma tanúi. 
A múltban Isten kezének olyan eszközei voltak, amelyek meggyőztek és megtérítettek sok lelket. Sokan őszinte reménykedéssel olvasták ezeket, miközben megláthatták Krisztus áldozatának hatását és megtanultak bízni erejében. Ezek az olvasmányok indították őket arra az elhatározásra, hogy lelküket átadják a Teremtőnek, hogy várják és reménykedjenek megmentő eljövetelében, Aki majd szeretteit örök hazájukba elviszi. A jövőben is ezeknek a könyveknek a feladata, hogy megnyissák az evangéliumot az olvasók előtt, és bemutassák az üdvösség útját. 

Az Úr sok tanítást adott népének, irányelvet irányelv után, utasítást utasítás után, itt egy kicsit, ott egy kicsit. Kevés figyelmet szentelünk a Bibliának, az Úr ezért adott egy kisebb világosságot, hogy férfiakat és nőket vezessen a nagyobb világossághoz. Ó, mennyi jót lehetne véghezvinni, ha olyan elhatározással olvasnák ezeket a könyveket, hogy annak utasításait be is tartják! Ezerszer nagyobb lenne az éberség, az önmegtagadást eltökéltebb erőfeszítés követné. Sokkal többen örvendenének a jelenvaló igazság fényében.

Testvéreim, munkálkodjatok őszintén a könyvek terjesztésében! Szíveteket fektessétek bele ebbe a munkába, és Istennek áldásai kísérnek benneteket! Induljatok hittel és imádkozzatok, hogy Isten készítse elő a szíveket az igazság befogadására! Legyetek kellemesek és szívélyesek! Állhatatosságotok bizonyítsa, hogy igaz keresztények vagytok! Járjatok és dolgozzatok a menny fényében, és ösvényetek az igazak ösvénye lesz, mely egyre inkább a tökéletesség felé vezet! 
(Review and Herald, 1903. január 20.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése