kedd, július 28, 2020

Napi ige - Istentől küldött tanító, Krisztus

„A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, meglátogatott minket a naptámadat a magasságból. Hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!"
(Luk. 1,78–79)


„Krisztus földre jövetelekor úgy látszott, hogy az emberiség az addigi legalacsonyabb erkölcsi szinten van. A társadalom alapjai meginogtak. Az élet mesterkéltté és hamissá vált. 
A zsidók Isten Igéjének az erejét nélkülözve csupán csak értelembénító, lélekölő hagyományokat és elgondolásokat tudtak nyújtani a világnak. Isten »lélekben és igazságban« való imádását kiszorította az ember alkotta szertartások vég nélküli körforgása. Ez volt a helyzet az egész világon. 
Minden vallási rendszer elveszítette befolyását az emberek elméjére és lelkére. Mivel az emberek megundorodtak a meséktől és a hamis tanoktól, igyekeztek elfojtani a gondolataikat, vagy pedig hitetlenségbe menekültek.
Az örökkévalóságot kihagyták a számításaikból, csak a jelennek éltek. Miután Isten dolgait nem ismerték el, az emberi dolgokat is semmibe vették. Az igazság, a tisztelet, a feddhetetlenség, a bizalom és a részvét eltűnt a földről. A könyörtelen kapzsiság és a féktelen becsvágy általános bizalmatlanságot szült. A kötelességtudás eszméjét, az erősnek a gyengék iránti kötelezettségét, valamint az emberi méltóság és az emberi jogok eszményeit félredobták, mint egy álmot vagy mesét...


Az emberiség számára csak az az egy remény maradt, hogy új kovászt vessenek az összeférhetetlen tömegek és annak megromlott tagjai közé, hogy ez új életerőt hozzon, és visszaállítsa Isten ismeretét a világban. 
Krisztus azért jött, hogy visszaállítsa ezt az ismeretet, eltávolítva az útból a hamis tanokat, amelyekkel az állítólagos Istent ismerők hamis színben mutatták be Őt. Eljött, hogy kinyilatkoztassa törvényének természetét, és jellemében nyilvánítsa ki a szentség szépségét... Krisztus eljött, hogy bemutassa az isteni alapelvek értékét és erejét az emberiség újjáteremtése érdekében. Eljött, hogy megtanítson bennünket ezeknek az alapelveknek a kifejlesztésére, elsajátítására és alkalmazására."

(Nevelés, Istentől küldött tanító c. fejezetből)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése