kedd, március 31, 2020

Napi ige - Csendben

„Ő pedig mondta nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé..."
(Márk 6,31)
„Munkájuk eredményét látva, a tanítványok abba a veszélybe kerültek, hogy sikereiket saját érdemeiknek tulajdonítják, és ezáltal a lelki gőg bűnébe esnek... Meg kellett tanulniuk, hogy az eredményt hozó erő nem őbennük, hanem Istenben rejlik. Mint Mózesnek a Sínai pusztájában, Dávidnak Júdea hegyein, vagy Illésnek a Kérith patakjánál, úgy a tanítványoknak is el kellett vonulniuk tevékenységük színhelyéről. Szükségük volt a Jézussal való együttlétre, a természet csendjére, ahol elmélyedhettek...
A rabbik életszemlélete szerint a vallásosság lényege: a szorgos tevékenység... Ugyanez a tévedés ma is jellemző. Ha a keresztény ember buzgón tevékenykedik és Istenért végzett munkája eredményes, ott leselkedik a veszély, hogy mindjobban az emberi tervekben és módszerekben bízik. Kevesebbet imádkozik, és kevésbé gyakorolja a hitet... Megszűnik benne az Istentől való függés érzése, és tevékenysége lesz üdvözülésének hajtóereje. Pedig arra van szükségünk, hogy állandóan Jézusra tekintsünk, és felismerjük, hogy egyedül az Ő ereje biztosítja az eredményt... Csakis az a keresztény szolgálat hoz maradandó áldást, amelyet sok-sok ima és Krisztus érdeme szentel meg."


(Jézus élete, „Jertek, pihenjetek meg egy kevéssé!” c. fejezetből)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése