szerda, április 10, 2013

Teajárat - 15 éve a hajléktalanokért

A Keresztény Advent Közösség 1997-től, azaz 15 éve látja le a közterületen élők téli étkeztetését segítő Teajárat Szolgálatot, hétvégén és munkaszüneti napokon.

Hétköznap a Vöröskereszt mellett már a Máltai Szeretet Szolgálat is végzi városunkban ezt a tevékenységet, megosztva a város területein.

Az idén egy újabb állomáshely is belépett osztási helyszínként, így a Nagy Lajos király útja, Újgyőri Főtér, Búza tér mellé a Balázs Győző téren, a Győri kapuban is fogunk majd szendvicset és teát osztani.
2013. januártól együttműködési megállapodásunk lesz a Vöröskereszt szállítójárművére, ami azt jelenti, hogy a sofőrjükkel együtt megkapjuk az autójukat. Amit önerőből kell megoldanunk: pástétomkészítés, a kenyerek megkenése, teafőzés, hétvégén a kiszállítás. Erre várjuk a jelentkezőket, akik segíteni szeretnének!

Az első osztási helyszínre 14 órára kell megérkezni. Így a szolgálat kb 3 órát venne igénybe 13.30-tól 16.30-ig.

Aki tud, egyéb módon is hozzájárulhat a szolgálathoz. Nagyon nagy értéke van ilyenkor a meleg cipőnek. Sapka, sál, kesztyű, meleg ruha, takaró, gyertya kincseket érnek ilyenkor.

Mennyire fontos ez a szolgálat?
Évről évre nő az elszegényedő emberek, a fedél nélkül élők száma. Mindenki előtt ismert ez a társadalmi jelenség, amit mi ezzel a szolgálattal persze nem tudunk megoldani. De hétvégén a hajléktalan szállókon nincs ellátás, a népkonyha hétvégén és ünnepnapokon nem üzemel.
Főleg hó végén a mélyszegénységben élő családoknál nincs ennivaló, ezért ezeknek az embereknek nagyon sokat jelent egy szelet kenyér és egy meleg tea.
Kérjük, hogy áldozzatok erre!

A Közösségnek 15 év munkája van benne ebben a szolgálatban. Érdekes lenne kiszámolni, hogy hány éhes embernek sikerült adni egy szelet kenyeret ez idő alatt és hogy hány ember összehangolt munkájára volt szükség ahhoz, hogy a Teajárat működjön. Van, aki már az indulástól, 15 éve keni szorgalmasan a kenyeret minden pénteken. Többen az indulásnál is ott voltak és többen évről-évre bekapcsolódtak ebbe a munkába. Ez egy csapatmunka, ami sok ember munkájából áll, amibe mindenki beleteszi a maga részét.

Kérjük, hogy segítsetek, hogy ez a nagy múlttal rendelkező szolgálat fennmaradjon, olajozottan működjön. Kérjük, hogy imádkozzatok ezért a szolgálatért és ezekért az emberekért, akik igénybe veszik ezt.
Jézus megvendégeli az ötezret
Bódás János: Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed. 
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. 

Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között. 
Azért roskadnak más vállai, 
hogy terhüket te segítsd hordani. 

Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság. 
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, 
azért van, hogy te megmutathasd: 
mennyi szeretet van benned. 

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.

Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz az életed.

Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.

Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.