szombat, január 28, 2012

Főzőkör január 29-én

2012. január 29-én vasárnap 15.00 órakor főzőkör!
A szezonban az utolsó alkalom, ősszel folytatódik.
Téma: Házi gyógymódok betegségeinkre (faszénterápia, vízgyógyászat, borogatások)

Szeretettel várunk mindenkit a Bibliaházba!  (Miskolc, Füzes utca 5.) 
Teljes program ITT.

szombat, január 21, 2012

Új bibliatanulmány - Kicsoda az Isten?

Új szombatiskolai  tanulmányunk megjelent (2012. I.  negyedév, első rész), címe:
Kicsoda az Isten?

Letölthető INNEN

Bevezető:
"Szombatiskolai tanulmányaink fõ témája ebben a negyedévben a teológia. Szűkebb értelemben az Isten személyéről szóló tanítást jelenti ez a szó.* 
Az Isten személyére vonatkozó bibliai kijelentéseket igyekszünk tehát számba venni és átgondolni. Ez az ismeret a legfontosabb számunkra a hitbeli ismeretek körén belül. Elég csupán Jézus nagy súlyú kijelentésére gondolnunk: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn. 17,3) 
Meghatározó jelentõségű a személyes hitéletünkben az, hogy milyen kép alakul ki a lelkünkben Istenről – Őróla, akiben bíznunk kell, és akihez imádkozunk.
A teológia szó tágabb értelemben a hittudományt jelenti, felöleli tehát a vallási ismeretek egész kidolgozott rendszerét. Második tanulmányunk arról szól majd, hogy a tágabb értelemben vett teológia könnyen eltávolodik az Isten személyére vonatkozó bibliai kinyilatkoztatástól. Ma ez különösen jellemző. Ezért mind a hívő embernek, mind a világnak nagy szüksége van az egyedül igaz, élő Istenről szóló ige tanúságtételére, a szűkebb értelemben vett – és hiteles, azaz teljességgel az isteni kinyilatkoztatáson alapuló – teológiára.
Luther Márton sorait idézzük: „Sem a zsinatok, sem az egyházatyák, sem mi nem fogunk olyan jól írni – még a legvilágosabb és legtermékenyebb pillanatainkban sem –, mint ahogyan a Szentírás, vagyis maga Isten... A prófétákat és az apostolokat kell a szószékre ültetnünk, hogy lábukhoz telepedve hallgassuk, mit mondanak, nem pedig nekünk beszélni az ő fülükbe.”**

* A görög theosz szó jelentése Isten, a logosz szóé pedig: beszéd, ige. Az e két szóból összetett teológia jelentése: Istenrõl szóló beszéd, ige. 

** Luther Márton ajánlása német mûvei wittenbergi kiadásának elsõ kötetéhez (1539). In Válogatott mûvei, V. köt., Luther Kiadó, Budapest, 2011, 18–19. o. 

hétfő, január 16, 2012

Egészségügyi előadásaink

Januárban háromféle alkalomra is hívunk mindenkit, aki az egészséges életmód iránt érdeklődik:
  - folytatódik főzőkörünk, még két alkalmunk lesz őszig
  - folytatódik a Gárdonyi Klub a Gárdonyi Művelődési Házban
  - elindul az Egészségünk Védelmében című sorozatunk, melyet Bibliaházunkban tartunk.

Meghívóinkat a képekre kattintva pdf-ben letölthetik!